Az első blogbejegyzésem 1


foto-blog copyIgen, készülőben az oldalam…már egy ideje…de még mindig nem úgy néz ki, mint ahogy szeretném. De arra jutottam, hogy ettől függetlenül elkezdem a bejegyzéseket írni, mert már annyi minden eszembe jutott, amiről írnék. Az oldal megjelenése és tartalma meg majd egyszer talán elnyeri az elképzelt formáját 🙂

Miért kezdtem el ezt az egészet? A babás jógával kezdődött…de ezt majd egy külön bejegyzésben leírom… Aztán mióta megszületett Lola, sokan fordultak hozzám különböző kérdésekkel a kismamaként való jógázással, a kismamaként való vegetáriánus/vegán táplálkozással, a szülés utáni sportolással, és hasonló témákkal kapcsolatban. A legtöbben, akik kérdeznek, személyesen is ismernek, sokan közülük jelenlegi vagy volt Atma Centeres vendég. Ilyenkor mindig nagyon örülök, ha hallom, hogy egy vendégünknek babája lesz, mert tudom, mekkora öröm ez 🙂 Szóval úgy döntöttem, hogy egy-egy gyakrabban előforduló kérdésre blogbejegyzés formájában írok választ, hátha másnak is hasznos lehet…meg persze, hogy ne kelljen ugyanazt annyiszor leírni 😛

Természetesen, nem tartom magamat minden területen szakértőnek, mivel nem is vagyok az. Elsősorban a saját tapasztalataimról fogok itt írni. Egyrészt a “papírforma” válaszokat úgyis mindenki ismeri a szakirodalomból, az orvostól, a védőnőtől, a családtól, másrészt én is utánaolvastam, utánakérdeztem sokmindennek, találkoztam több szakemberrel a várandósság során, tehát némi “tudományos alapja” lesz az írásaimnak.

Miről is fogok írni? Természetesen babás és/vagy jógás témájú lesz a bejegyzések nagy része 🙂 Sokan tudjátok, hogy milyen intenzíven sportoltam és jógáztam a várandósság előtt, hogy vegán (néha csak vegetáriánus módon) táplálkozom, már önmagában ez a két dolog sok kérdést vet fel. Hogyan folytassuk a jógát kismamaként, hogyan táplálkozzunk, mit csinéáljunk hajhullás esetén? Ilyen kérdésekre írom majd le az én válaszaimat…ami természetesen nem mindenkinek fog működni, legfeljebb megkavar egy kicsit 🙂 És én mindig azzal szoktam zárni, ha valaki engem kérdez, hogy persze, hallgasson meg mindenkit, de végül hallgass arra, amit legmélyebbről a szíved hangja mond 🙂

Továbbra is várom a kérdéseket, amikre nem mindig csak én fogok válaszolni, hanem egy-egy érdekesebb témában terveim szerint vendégpostokat is olvashatok majd.

Szeretettel, Orsi


Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Egy kis gondolat “Az első blogbejegyzésem

  • panPeter

    Orsi ezt írod: “…hallgasson meg mindenkit, de végül hallgasson magára”. Ez sokszor kevés… Mert az ember saját maga is sokszor “két”-ségek közt van, vagyis maga sem tudja eldönteni, hogy ezt vagy azt tegye. Én így írtam volna:
    “…hallgasson meg mindenkit, de végül hallgasson a SZÍVÉRE“. (vagyis: ne az eszére.)