Hála – visszatekintés a 2015-ös évre


hala-jogamami-huAzt már régóta tudom, hogy mennyire fontos hálásnak lenni. Fiatalabb koromban ez elsősorban akkor jutott eszembe, amikor épp beteg voltam, arra gondoltam, hogy most milyen rosszul érzem magam, és amikor épp nincs semmi bajom, akkor sokszor nem is jut eszembe, hogy ennek örüljek. Szerencsére nem vagyok egy beteges típus, de most már egész sokszor eszembe jut, hogy olyan dolgokért is hálás legyek, amit sokszor magától éretődőnek gondolnak. Tehát hálás vagyok azért, hogy épp most amikor ezeket a sorokat írom, egészséges vagyok, sőt, a kislányom Lola is egészséges, meg úgy önmagában már azért is hálás vagyok, hogy egyáltalán van nekem.

Tehát rengeteg mindenért hálát kellene adnunk minedn nap, és ezzel a saját életünket is boldogabbá tehetjük. Például most esik a hó, és én ezt innen bentről, a meleg szobából nézhetem nem kell valahohol az utcán fagyoskodnom. Persze rágódhatnék azon is, hogy még mindnig albérletben lakunk, és mikor lesz már egy saját lakásunk, és hogy odakint mínusz 8 fok van, és hogy milyen magas lesz a fűtés számla. De csak magammal és a környezetemmel tolnék ki, ha állandóan a rossz dolgokra koncentrálnék. természetesen van olyan, amikor nekem sem meg az, hogy meglássam valamiben a jót, főleg egy nezéz helyzetben, de már egyre többször vagyok rá képes. Nemrég vettem egy hálanaplót is, ami segít ebben, minden nap feljegyzek három dolgot, amiért aznap hálás vagyok. Sokszor annyi minden ezsembe jut, hogy akár harmincat is tudnék írni.

Azért is nagyon hálás vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek, a jógával. Igaz, hogy ebben is vannak nehézségek, a jógastúdió ügyeit is intézni kell, a könyvelési dolgokat, az adminisztrációt, de mégis szívesebben csinálom ezt a saját stúdiónkban, mint mondjuk egy idegen cégnek. A legjobban természetesen a jógaoktaást szeretem, és hálás vagyok mindazoknak, akik eljönnek hozzám akár a csoportos, akár a magán jógaórákra, az órán belesegítem őket egy-egy jógapózba, és jobban érzik magukat az óra után, mint előtte, és ezzel nekem is örömet okoznak.

Remélem 2016-ban még több embert ismerhetek meg a jógaórákon és máshol mint az előző éveben és még több lehetőségem lesz jógát oktatni és persze jógázni.

Namaste 🙂

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.