Hogyan kell szülni?


vajudasEz a bejegyzés főleg azoknak szól, akik még nem szültek. Kelleni ugye senkinek nem kell. De annak, akinek már egy baba van a hasában, azért valljuk be, nincs túl sok más választása. És nyilván rengeteg féle képpen lehet. Én most nem szeretnék a különböző módokba belemenni, csak egy mozzanatot emelnék ki. Mégpedig a kitolás szakaszát. (Aki még nem szült – tehát vannak a fájások, a vajúdás, aztán van az a rész, a FINISH, amikor konkrétan kitolod a gyereket.) Szóval ezt a bejegyzést egyáltalán nem egy teljes körű szülésfelkészítések szánom, ahhoz nagyon tudom ajánlani Gáborjáni Réka szülésfelkészítő tanfolyamát.

Szóval akkor most vegyél egy nagy levegőt! Tartsd bent! És nyomjál! (Ha már babát vársz, akkor ne csináld!) Valószínű ezt fogják mondani akkor is, amikor majd szülsz. Ha most vörös lett a fejed, és úgy is érzed, hogy megnőtt benne a nyomás, és olyan, mintha szét akarna durranni, sőt, még a szemed is kidülled, akkor NEM JÓ. Na, ezt még mindig jobb így most tőlem hallani, mint amikor a szülőágyon fekszel, és már élesbe megy. Szóval, ha eddig csak olvástál, akkor most tényleg próbáld ki…leglább valamikor legalább egyszer még szülés és a terhesség előtt. Mert nekem még most is a fülemben cseng, ahogy a nődokim mondja: “Orsi, ez így nem lesz jó!” Hát bakker így utólag szinte nem is értem, hogy nem omlottam ott azonnal össze, de tény, hogy azért nekem valamennyire kellett, hogy így “rámszóljanak”, ahhoz, hogy akkor most minden erőmet összeszedve koncentráljak, és próbáljam újra. Ha túl kedvesen mondta volna, akkor lehet, hogy nem jön át annyira, hogy akkor most valamit gyökeresen változtassak meg.

Tehát, nagy levegő, benntart, és próbáld meg úgy tolni, hogy erősen behúzod a hasad, hogy lefele mozduljon. Ha már nem akar szétdurranni a fejed, akkor esélyes, hogy jól csináltad. Szóval azért mondom, hogy most próbáld ki, mert 9 hónapos terhesen, amikor már kb. 3-6 hónapja totál nem használod a hasizmaidat, mert az ágyból is csak úgy tudsz felkelni, hogy oldaltfekvesből felnyomod magad, elég nehéz hirtelen aktiválni a őket. Azért szerencsére a jógának, és az azalatt kialakult testtudatomnak köszönhetően elég hamar ráéreztem, ha jól emlékszem, úgy hamadjára mondta azt a nődokim, hogy igen, most már jó. Úgyhogy ott én akkor el is határoztam, hogy ezt akinek csak tudom, elmondom 🙂

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.